001. We found each other2020.08.29. 20:52, Freya
Már tizenhét éve próbálom megtalálni önmagam. Több-kevesebb sikerrel úgy érzem, jó úton haladok, de valahogy mégis újra és újra előtörnek a régi aggályaim, amik teljesen tönkretették a 2019-es évemet.
Ezzel az oldallal egyfajta menedékhelyet, kapaszkodót szeretnék nyújtani magamnak, hogy jobban megismerjem a lelkemet, hogy el tudjam fogadni magam a hibáimmal és a gyengeségeimmel együtt.
Azt hiszem azért kezdtem bele ezerszer, azért ejtettem már meg rengeteg kezdést, mert sosem voltam tökéletesen elégedett magammal, de rá kellett jönnöm, hogy tökéletes alapvetően nem létezik és ha szeretnék igazán pozitív változásokon keresztülmenni, ezt a tényt tényleg, őszintén el kell fogadnom.
Az őszinteséggel kapcsolatban pedig azon van a hangsúly, hogy önmagammal legyek őszinte. Végtére is ha az ember nem tudja elfogadni saját magát és tabuk nélkül megnyílni, amikor egyedül van, akkor másoknál sem fog menni. Nekem pedig feltett szándékom, hogy helyrerakjam magamban azokat a dolgokat, amik a tavalyi évem során szétestek és teret adjak az új dolgoknak, tapasztalatoknak.
Biztos vagyok benne, hogy nem lesz egyszerű, de senki sem mondta, hogy változni és változtatni egy kétperces dolog.
De kezdetnek már arra büszke vagyok, hogy egy év után őszinte lelkesedéssel meg mertem lépni ezt, ki mertem mondani, mit érzek igazán és hogy a félelmeim gátoltak meg abban, hogy szívvel tudjak írni.
Első lépés ahhoz, hogy kicsit közelebb kerüljek a céljaimhoz, nem?
|