Egy picit megnyugodtam. Mégpedig azért, mert rá kellett jönnöm, hogy nem én vagyok az egyetlen ember ebben a szituációban. Rengetegen egy cipőben járunk, amire ironikusan a TikTok segített rájönni. Meg igazából az az egy-két mai napig is aktív blog, amikre szétszórva rá lehet lelni G-Portálon.

Hol is kezdjem?

Nagyon keményen dolgozom, egyszerűen csak mindig megtalálom a legszerencsétlenebb helyzeteket, mint például az előző munkahelyem. Egyetlen kedves ember volt, aki ugyanúgy a szívét-lelkét beletette a munkába, mint én, de amint elváltak útjaink azzal a csoda hellyel ő is úgy döntött, hogy nem marad tovább. Mindig igyekszem a legtöbbet kihozni a helyzetekből, amiket az élet elém dob, még ha nem is érzem biztosnak, hogy menne.

Tudom, hogy van tehetségem és elég vagyok, büszke vagyok a rajzaimra, az írásaimra, minden munkára, amit valaha kiadtam a kezeim közül, Valakinek egyszerűen csak nem elég, más a stílusa, a szemlélete, vagy egyszerűen csak karót nyelt és minden úgy tökéletes, ahogy ők látják.

Munkakeresés és élet szempontból is mindig a maximumot hozom ki magamból, és ez az a dolog, amire sokan nem jönnek rá. Ha valami nem sikerül úgy, ahogy tervezzük, egyből magunkat fogjuk hibáztatni, arra fogunk gondolni, hogy mi nem vagyunk elegek, mi nem akartuk eléggé azt az egyetemet, azt a munkát, bármit. Valójában csak szívás a mai rohanó világban elhelyezkedni, megtalálni önmagunkat, az ország problémáiról nem is beszélve.

Mindenki próbálja a legjobbat kihozni magából és az életéből, elfáradni és megakadni pedig teljesen normális, emberi dolog. Ettől nem leszünk kevesebbek. A rossz napoktól sem.

Egyszerűen csak néha emlékeztetnem kell magam arra, hogy igenis megérdemlem a pihenést és azt, hogy levessem a gondjaimat a vállamról.