Túl is éltem az első hetemet. Sőt, azt kell, hogy mondjam, a végére nem túlélés volt, hanem valóságos feltöltődés!

Mindannak ellenére, hogy úgy sikerült összerakniuk az órarendet a becsült és szeretett – ó, hát természetesen – felsőbb körökben mozgó egyéneknek, hogy pénteken legyen a legtöbb óránk, pontosan tíz, nagyon jól éreztem ma magam. De komolyan.
Hihetetlenül szeretek blogokat olvasni, ezért van, hogy napi szinten nézelődök az oldalak között, keresgélek, amíg nem lelek egy aktív, esetleg érdekes vagy épp humoros oldalra. Így esett meg, hogy ráakadtam egy kis csapat oldalára, ahová el is röpít titeket ez a link. Az igazat megvallva rengeteget nevettünk rajta Manonnal, sőt, olyan tekintélyes röhögőgörcsben törtünk ki a viccesnek szánt irományok olvasása közben, hogy utána a többiek kíváncsiskodva érdeklődtek, hogy min szórakoztunk ennyire.
A félreértések elkerülése végett egyébként jobbszeretek kitalált neveket használni az ismerőseimnek, szerintem ez adja meg igazán a titkos napló feelingjét a blognak.
Szóval alapvetően minden figyelmünket igyekeztünk a reggel kezdődő öt rajzórának szentelni és ugyan a rajztanárunk hihetetlenül kedves és aranyos volt, örült, hogy végre láthat minket és mi is neki, a harmadik óra környékén már eléggé lankadt a figyelmünk. Inkább csaptunk át egy kiégett olvasóklubba, mint komoly portrékészítésbe, de valahogy nagyon hiányzott nekünk ez és a tanárnő is teljesen megértő és jó fej volt. A kemény kezdés után szükségünk volt Manonnal erre a feltöltődésre, elvégre is a sok hülyéskedéssel kiadhattuk a bennünk kavargó feszültséget.

Ennek ellenére egyébként egyszerre dolgozunk keményen a tanulmányi eredményünkön, haladunk a jó érettségi felé, illetve építjük az osztály közösségét, ami két év marakodás után elképesztően jó irányba halad. Itt mutatkozik meg az, hogy igenis mindenre van megoldás és nem biztos, hogy szükséges lépés elhajítani a dolgokat a francba, miután sokadjára elbuktunk a megjavítása közben. Sőt, ezek a viták szerintem mindannyiunkat rádöbbentettek arra, hogy fontos tekintettel lenni a másikra és elfogadni a hibáit, megbocsátani.
Úgyhogy őszinte jókedv és kacagás uralkodik a teremben, már ha lehet ezt ilyen gyermetegen és mesésen megfogalmazni és ma valahogy nem nehezedett a vállamra a közelgő érettségi terhe. Egyre többen biztatnak ezzel kapcsolatban is, idősebb és fiatalabb barátaim is, sőt, annak örülök a legjobban, hogy a szüleim az eddig megismert szigoruk mellett hihetetlenül megértőek és támogatnak, amiben csak tudnak.

Egyre jobban érzem azt, hogy életem egyik legjobb döntése volt, hogy töretlenül ismét belelendültem a blogolásba. Rengeteget írok ide, tudom tartani a tempót, illetve a történeteimen is gőzerővel tudok dolgozni és a héten elkezdett Darth Maulos irományom is elképesztően jól halad és annyira büszke vagyok magamra, amiért tetszik az olvasóközönségemnek. Michelle mondta is a napokban, hogy ha kész leszek vele, mindenképp publikáljam, mert nagyon élvezi a soraimat.
És így is fogok tenni!